Ingatlan kereső

Részletes keresés
-
-
-
 - 

Sajtóhírek

Fókuszban a zalaegerszegi téglalakások (Forrás: Ingatlannet.hu)

2015.10.28.

Az utóbbi időben az ingatlanpiac lendületéről szóltak a hírek, azonban ez a fellendülés nem egyenletes eloszlású az egyes városokban. A legnagyobb hatás egyértelműen Budapesten érzékelhető, azonban a vidéki nagyvárosokban is élénkülés figyelhető meg. Zalaegerszegen az eladó lakások tekintetében elmondható, hogy leggyorsabban a téglalakások találnak gazdára, köszönhetően ? többek között - kedvező ár-érték arányának.

Az alábbi táblázatot megvizsgálva elmondható, hogy 2003 óta folyamatos csökkenés figyelhető meg ? egy-egy év kivételével - az átlagos négyzetméter árak alakulásában egészen 2014 év végéig, ahonnan némi növekedés látszik, így 2015. szeptemberében 177.040 Forintba került átlagosan a téglalakások négyzetmétere. Ez azt jelenti, hogy a legalacsonyabb négyzetméter ár 137.758 forint volt, a legmagasabb pedig 267.272 forint. Aki tehát téglalakás vásárlásán gondolkozik ezen a területen, jobb ha lassan meghozza a döntést, hiszen a növekedésnek még nincs vége.

Letölthető dokumentumok: